2017.01.11. 23:26, Idhren3990
"Ézsaiás 34:14 És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kisértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji Boszorkány és lel nyughelyet magának."
- Nem emlékszem sok mindenre. Pár képfoszlány tiszta, de nagyon sok homályos. - magyarázta egy szürke lány a bőrfotelben ülve. Hosszú fekete haja lágyan omlott arca elé, eltakarva ezzel csillogó smaragdzöld szemét. - és különben is, miért kellene újra erről beszélnünk? Hiszen gyakorlatilag erre nem is emlékezhetek!
- Nem számít, hogy mit hiszel - mosolyodott el a szemüveges férfi - kérlek, meséld el még egyszer, hogy pontosan mire is emlékszel, mik azok az emlékek, vagy esetleg spekulációk, amik az elmédet terhelik. Bátorság!
- Hát, hol is kezdjem? Emlékszem, mikor anyám belehalt a szülésbe. Mintha, mindenét felülről néztem volna végig. Láttam magamat, amint megöltem a saját anyám
- És ez milyen érzéseket váltott ki belőled?
- Semmilyet. Nem is ismertem! Biológiailag az anyám, de gyakorlatilag... hát, érti nem? - Az orvos megértően bólintott, majd a lány felé biccentett jelezve, hogy haladjon csak tovább - Aztán, újra az újszülött testben ébredek, és egy autóban vagyunk apámmal. Ő éppen vezet, én pedig csak nézem. Sírt...
- Miért sír az édesapja? Azt tudja?
- Hát gondolom anyám elvesztése miatt. Mi másért? - rövid szünet után ismét jelez, hogy folytassa. - Ennyi. Többre nem emlékszem.
- Egészen biztos? - Megadóan bólintott Lili, és közben ujjait tördelte. Molnár Tamás doktorúr, mintha nem is venné tudomásul a lány idegességét, befejezte jegyzetelését. Borostyán színű szemével agresszívan pásztázta a hallgatag páciensét. Alig múlt tizennyolc éves, de már évek óta az intézménybe jár. Mindkét szülője meghalt, így gyermekotthonba került. Nem volt valami jó sora, se barátja, se pártfogolja és mindenki flúgosnak tartotta. A kezdetekkor pár alkalomra küldték a pszichiátriára, de ennek már pontosan tizenöt éve. Eredetileg egy egyszerű gyermeteg téveszméből kellett volna kigyógyítani, mégpedig a sötétség-fóbiából. Ám, minél többet járt a kezelésekre, Dr. Molnárnak egyre több mindenben kellett kezelnie, és mint kiderült a kedves szürkeségben megbúvó kislánynak nem átlagosak a problémái, ugyan is megtalálhatóak elméjében az *agora-, *cibo-, *eroto-, *fono-, és végezetül a *tafofóbia is.
Régebben minden héten minimum két alkalommal kellett megjelennie az intézményben, hogy megfelelő kezelést kaphasson. Szerencsére, igen jól haladt így, ahogy telt-múlt az idő egyre kevesebbet kellett járnia.
Az óvodában nem volt vele túlzottan nagy probléma. Elhatárolódott a többi gyerektől, a szociális játékok terén eléggé visszamaradott állapotban maradt, a beszéde azonban az ő korában, kiemelkedően jónak minősült. Az óvónők szerették, viszonylag kedves és ártatlan kislánynak tartották, mígnem elkezdődtek a különös balesetek. Nem voltak, annyira komolyan szerencsére. Egy-kettő mászókás, fáról leesős esetről volt szó, így hamar elfelejtődtek. Akkoriban, még csak a felderengő sötétségfóbiával kezelték a kislányt. Azt állította, beszélnek hozzá a sötétből, pedig a szobában rajta kívül senki sem tartózkodott. Azt mondta nem akarják bántani, sőt vigasztalni próbálták nyomorúságos sorsa miatt, Lili mégis egy idő után félni kezdett, így csak lámpafénynél volt képes álomba merülni.
Az általános iskola már más helyzet volt. Az alsó tagozatban kezdődttek a piszkálódások és egyéb kellemetlenségek. Felső tagozatban már a tanárok is meghurcolták a szerencsétlen lányt. Jegyei nem voltak kimondottan jók, se rosszak, ám barátiköre itt sem volt. Itt következett be az első haláleset.
„ Magyarosi Miklós, egy vörös hajú, hófehér bőrű és szeplős kisfiú. Génállománya igen jóra sikeredett, mert erős és elég magas gyerek volt tizenkét éves korához képest. Amolyan bandavezér alkat, az osztály jómadarai közül a legkezelhetetlenebb. Mindig Lilit pécézte ki magának, hogy szörnyen megalázó csínytevéseit vele szenvedtesse el. Igazán nyomasztó mosolya, és élesen villódzó kék szeme mindenkin megtalálta a gyengepontot.
– Hé, te kis gyökér! Nem hallod? Te kis gyökér! – affektálva suttogta az első padban helyet foglaló csapzott és kócos, fekete hajú kislánynak. Azonban választ nem kapott. A csengő vetett véget a kellemetlen incidensnek, hiszen társai mind nevettek rajta és a tanár sem tett semmit az érdekében. Mindenki villámgyorsasággal pakolta padjába az elmúlt óra eszközeit. Tankönyveket, füzeteket még az íróeszközöket is, ugyanis eljött az ebédidő. Lili nem volt befizetett, helyzete és jogai pedig lehetővé tették volna a minimum napi kétszeri étkezést az iskolában, azonban ezt még alsós korában megvonta tőle az igazgató, a rá fordított pénzt, amit az államtól kapott, egyszerűen pedig lenyúlta. Így minden nap padjában ülve várta a leghosszabb szünet végét, hogy elkezdődjön a hatodik órája, míg a többiek kettes sorban várták tanárnőjüket, hogy lekísérje őket az ebédlőbe. Gyomra fájdalmasan korgott minden egyes nap az éhségtől. Ilyenkor, ha megtehette mindig kiszaladt a mosdóba, hogy a csapból vizet igyon, mert az enyhítette az égető érzést az összeszűkült kis gyomrában. Most is oda igyekezett volna, ám padjából felállva beleütközött valakibe.
– Mit képzelsz te kis koszos majom? Hogy mersz nekem jönni? – élesen hasította végig a teret, a kis vörös rekedt hangja – Nem hallottad? – lökte vissza a padba a megbánást tanúsító kislányt. Fejét ide-oda rázva jelezte Mikinek, hogy nem akarta megsérteni, ám egy hang sem jött ki a torkán. – Majd most megmutatom mi lesz, ha még egyszer…
Lili összeszorította pilláit, és elfordította arcát. Kezeit védekező állásba maga elé emelte, ne hogy fejét érje a büntetés, ám semmi sem történt. Egész testében remegett a félelemtől, de mégis rávette magát, hogy kinyissa szemét és körbenézzen. Lassan fordította tekintetét abba az irányba ahol az agresszív fiút látta utoljára, de az nem állt már előtte.
A tanárok a lány sikítására lettek figyelmesek, és jó páran a hang irányába siettek, hogy kiderítsék ki az okozója. Megrökönyödve álltak a terem bejáratánál. Magyarosi Miklós, hatodik-bé osztályos tanulója holtan hevert a padlón. Szeme fennakadva, szájából pedig erős csíkban vér szivároggott fel. Az igazgató is a helyszínre érkezett, ahol megvető pillantást tett a kis Lilire, majd a kamerára mutatott, ami a terem bal sarkában az ajtó felett helyezkedett el.
– Meglátjuk mi történt! – mondta miközben csak úgy csöpögött az undor a tekintetéből…”
– Lili, Lili? – szólongatta az orvos az elkalandozót. Kellemes mosolya nyugtatóan hatott pácienseire, talán ezért is volt olyan jó a munkájában. – Mára végeztünk. Akkor a következő időpont, lássuk csak, mondjuk a február huszonötödike? Az megfelel? – Lili egyetértően bólintott, majd a fotelból felegyenesedve lenge kis kabátjáért indult. Válltáskája, simán csak a földön a fogasok alatt pihent, tele nehéz könyvekkel. Hamar magára kapta holmijait, és távozásakor hangos köszönéssel indult útnak. Nem kellett sokat sétálnia, hamar a buszmegállóban várakozhatott a buszra, ami egészen a lakásáig vitte. Hál’ istennek, mikor betöltötte a tizennyolcat, az állam engedélyezte, hogy megpályázhasson bizonyos lakásokat. Szerencséjére, nyert is egy pályázatot egy kis plusz segítséggel, ami segít tartani a kiadásait, amíg bejelentett állást nem talál magának.
Kedvetlenül csukta be maga mögött az ajtót, amiről már a fehér festék foltokban lepergett. A bejárat mellett egy rozoga szék támasztotta a falat mellette pedig egy szakadt kinyitható kanapé, míg a másik oldalon egy mini használt hűtő, egy tűzhely és egy fiókos pult kapott helyet, felette pedig egy ajtós szekrény a falra fúrva. Ez volt a konyha és a háló egyben. A felsorolt bútorokkal szemben még egy ajtó kapott helyet. Ami mögött a fürdő volt. Penészfoltokkal tarkított falai és kitördelt csempékkel volt tele . A zuhanytálca kopott volt és rozsdás, a wc inkább egy pöcegödörhöz hasonlított a szaga végett, a kis hajdu mosógép pedig annyira régi volt már, hogy nem centrifugált, végezetül a fregoliról belelógtak a száradni próbáló ruhák a zuhanyrózsába. Lili igyekezett rendben tartani a kis lakást, a segélyekből kapott kevés kis pénzéből is inkább tisztítószereket vett, így az étel csak másodlagos volt. Nem épp egy luxus ingatlan, de legalább meleg volt, és mindennek megvan a maga bája.
Hamar zuhanyozni ment, és mikor befejezte, pizsamájába bújt. Egy egyszerű kinyúlt fekete pólóból és az éppen aktuális fehérneműből állt a szettje. Vacsora nélkül hajtotta álomra fejét, reménykedve, hogy a holnap jobb lesz, mint a mai nap volt.
*fóbiák:
Agorafóbia – nagyobb tértől, utcáktól való félelem.
Cibofóbia, Sitofóbia – az ételtől való elrettenés.
Erotofóbia – a szerelem fizikai részétől, vagy az arról való társalgástól való félelem.
Fonofóbia – zajtól való félelem.
Tafofóbia – a sírtól és élve eltemetéstől való rettegés.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum